Folytatódik február 18-án, szombaton az Asszonyműhely-sorozat a Fehérvári Kézművesek Egyesülete szervezésében. A 10 és 16 óra között zajló foglalkozásra szeretettel várják a kreatív hölgyeket, a régi és az új tagokat egyaránt. A tagok kívánságára ezúttal téma lesz a kötés és a horgolás is.
A műhely állandó szakmai vezetője, Bodáné Fenyves Zsuzsa ezúttal vidám, hóemberes mintájú papírzsebkendő-tartó varrását mutatja be. Ezzel a mintával egyéb ajándéktárgyakat is díszíthetünk. A résztvevők kívánságára bemutatják a kötés és a horgolás néhány fortélyát is. A szervezők kérik, hogy kötő- és horgolótűt, illetve fonalat a résztvevők hozzanak magukkal. A szakmai segítségnyújtás és egyéb anyagköltség díja hagyományosan 2.000 forint lesz. |