Menü
 
  Kultúra  -  2017. 03. 31. 16:32  -  www.szekesfehervar.hu, Fotó: Simon Erika
A tízezredik látogatót köszöntötték A DÖNTÉS kiállításon
  
A tízezredik látogatót köszöntötték pénteken délután A DÖNTÉS című kiállításon. Ezzel újabb jelentős állomásához érkezett a Magyar Kultúra Napján a Csók István Képtárban megnyílt tárlat. Klujber Gabriellát, a Tóvárosi Általános Iskola hetedik osztályos tanulóját Brájer Éva alpolgármester és Kulcsár Mihály, a Szent István Király Múzeum igazgatója köszöntötte.
A Magyar Kultúra Napján, január 22-én nyílt meg A DÖNTÉS című kiállítás a Szent István Király Múzeum Csók István Képtárában. A tárlat a Székesfehérvárhoz több szállal kötődő Somogyi Győző festő- és grafikusművész, a Nemzet Művészének alkotásait, a magyar hősöket és az Árpád-házi szenteket bemutató képeit, valamint Párkányi Raab Péter szobrász- és fotóművész 66 fotografikáját mutatja be. A műalkotások egy különleges kísérleti alkotás részei, fényekkel, tér- és illatinstallációkkal, amelyben mindegyik műalkotásnak saját helye és szerepe van. Az állásfoglalásra, döntésre késztető kiállításhoz kapcsolódóan esti beszélgetéseket és szakvezetéseket szerveznek, melyek keretében érdekes emberek véleményét, gondolatait ismerheti meg a közönség.
A tárlat újabb jelentős állomásához érkezett pénteken délután a tízezredik látogató köszöntésével. Klujber Gabriella, a Tóvárosi Általános Iskola 7. C osztályos tanulója iskolatársaival együtt, egy tanóra keretében tekintette meg a kiállítást. A diákot Brájer Éva, Székesfehérvár alpolgármestere és Kulcsár Mihály, a Szent István Király Múzeum igazgatója köszöntötte, és egy ajándékcsomagot nyújtottak át számára, benne egy, a múzeum kiadványait tartalmazó könyvcsomaggal, illetve a Floralia rendezvénysorozatra és a Pompeji kiállításra szóló, ingyenes családi belépőkkel. „A DÖNTÉS című kiállítás különlegességét elsősorban az az izgalmas gondolatfeltevés adja, hogy mit jelent meghozni egy döntést a mai világban. Ezen kívül természetesen nagyon fontos megemlíteni, hogy Párkányi Raab Péter és Somogyi Győző miként jeleníti meg az alkotásokat. Nagyon büszkék vagyunk erre a kiállításra, az pedig külön öröm, hogy egy diáklány lett a tízezredik látogatója A DÖNTÉS című tárlatnak!” – mondta Brájer Éva.
Kulcsár Mihály múzeumigazgató elmondta: nagy örömére szolgál, hogy ilyen nagy érdeklődést tudott kiváltani ez a tárlat. Hozzátette, hogy a Szent István Király Múzeum történetében egyedülállónak számít A DÖNTÉS című kiállítás látogatottsága. Kiemelte, hogy a múzeum kiállítóhelyei, köztük a Városi Képtár – Deák Gyűjtemény életében A DÖNTÉS messze a leglátogatottabb a kortárs képzőművészeti kiállítások között. A nagy érdeklődésre való tekintettel meghosszabbították a kiállítást: az eredetileg tervezett április 30. helyett május 20-ig tekinthetik meg a látogatók, a Vörösmarty Mihály Könyvtár érvényes olvasójegyeivel a belépés ingyenes. A Csók István Képtár hétfőtől péntekig, valamint vasárnap 10-18 óra, szombaton 9-18 óra között várja a látogatókat.